Skip to main content

Hány főre alkalmas a vendégház?

A Feketefenyő Tiny House (miniház) 2 fő befogadására alkalmas. Ez azt jelenti, hogy egyes szolgáltatások, felszerelések, úgymint a dézsa is 2 fő befogadására alkalmas, mint ahogy a meleg vizes bojler is limitált kapacitású.

Mekkora alapterületű a ház?

A ház belső területe 20 nm, amelyben elfér egy külön háló 160×200 cm-es franciággyal, egy nappali konyhával étkezővel, kanapéval és egy fürdőszoba zuhanyzóval WC-vel.

Kisbabával, gyerekekkel is jöhetünk? Ez egy családbarát szállás?

Vendégházunk „felnőtt-barát” szállás. A ház pici mérete és elhelyezkedése miatt is, ugyanis egy meredek hegyoldalban helyezkedik el, ahol nem tudjuk a gyermekeknek biztosítani a biztonságos feltételeket.

Kisállatot lehet vinni a szálláshelyre?

Sajnos házi kedvenceket nem tudunk fogadni.

Pótágyazásra van lehetőség?

Az épületek két fő részére lettek kialakítva ezért nincs lehetőség pótágyazásra.

Mi a szállás elfoglalásának és elhagyásának a menete?

A szállás 15 órától foglalható el és a távozás napján 11 óráig szükséges azt elhagyni. Kérlek, írjátok meg nekünk, hogy hány órakor érkeztek, hogy a kulcsokat átadhassuk, illetve hány órakor távoztok, hogy a kijelentkezést elrendezzük.

Hogyan közelíthetjük meg a vendégházat?

Répáshuta félúton fekszik Miskolc és Eger között, mindkét várostól kb. 30 kilométerre egy gyönyörű, ámde szerpentines út vezet hozzánk.

Személygépkocsival  két útvonal lehetséges Eger – Felsőtárkány – Répáshuta, vagy Miskolc – Lillafüred – Répáshuta. (Vigyázat! Miskolcról a GPS Bükkszentlászlón keresztül visz, amely egy nagyon szűk erdei út, ezért javasoljuk, hogy mindenképp Lillafüreden keresztül érkezzetek.)

A Tiny House a hegy tetején, egy meredek hegyoldalban áll. Az utolsó 250 méter egy rossz minőségű  földút, ezért a ház normál személyautóval nehezen megközelíthető. Azt ajánljuk, hogy találkozzunk az Erdei Kemping előtti téren és ha kéritek, terepjáróval felviszünk a házhoz.

Érkezés előtt kb 1 órával hívjatok az alábbi számok egyikén:
Telefon: +36 30 498 7733, +36 30 139 5359

Van ellátás a vendégházban?

Falusias reggeli kosár házhozszállítással kérhető, egyéb étkezést nem tudunk biztosítani. Az önellátáshoz teljesen felszerelt konyha áll rendelkezésre. Reggeli igényeteket foglalás során tudjátok jelezni.

Van étterem a közelben?

Egy kényelmes sétára, kb 400 méterre a vendégháztól található a Vadász Bisztró Étterem helyi, tájjellegű ételekkel, illetve a Vadnyúl Terasz, emely egy fiatalos bár, ahol pizzát is rendelhettek. Az étteremben este 18:30-ig vesznek fel rendelést. Hétvégéken érdemes asztalt foglalni a +36 46 390 159 telefonszámon.

Milyen egyéb felszerelések találhatóak még a vendégházban? Kell hoznunk törölközőt vagy ágyneműt?

Nem kell, csak ha ragaszkodtok az otthoni kispárnátokhoz ☺. A vendégházban találtok hajszárítót, fejenként 1 nagy és 1 közepes méretű törölközőt, külön törölközőt a dézsához, a konyhában mosogatószert, konyharuhát, így ezeket alapvetően nem szükséges bepakolnotok. Azonban javasoljuk, hogy hozzatok magatokkal egy kinti/benti papucsot és köntöst.

Dohányozhatunk, vagy gyertyát, füstölőt használhatunk a házakban?

Az épületben dohányozni (elektromos, vagy Iqos sem), valamint füstölőt, gyertyát, mécsest használni tilos. Amennyiben dohányzol, azt a kijelölt helyen teheted meg.

Lehet a kertben/teraszon sütögetni?

Mivel elég szeles tud lenni a hegyoldal, ezért a fokozott tűzveszély miatt tüzet rakni a Feketefenyő Tiny House területén szigorúan tilos!

Ingyenes a parkolás?

Minden vendégünk részére biztosított az ingyenes parkolási lehetőség a vendégház közelében. A Tiny House a hegy tetején, egy meredek hegyoldalban áll. Az utolsó 250 méter egy rossz minőségű  földút, ezért a ház normál személyautóval nehezen megközelíthető. Azt ajánljuk, hogy találkozzunk az Erdei Kemping előtti téren és ha kéritek, terepjáróval felviszünk a házhoz.

Érkezés előtt kb 1 órával hívjatok az alábbi számok egyikén:
Telefon: +36 30 498 7733, +36 30 139 5359

Rossz idő esetében mit tudunk a házban csinálni? Wifi van?

Rossz idő esetén sem fogtok nálunk unatkozni, ebben biztosak vagyunk! A miniházban találtok smart full HD TV-t Netflix és HBO Max csatornával, ha egy jó filmet néznétek, illetve társasjátékokat, kártyát, könyveket, újságokat is. WIFI van, így ha szívesen osztanátok meg tartalmakat a közösségi média felületeken rólunk, megköszönjük, ha betaggeltek minket. 😊

A házban találtok ötleteket rövidebb-hosszabb sétákra, kirándulásra a környéken, amelyekhez autóba sem kell ülnötök.

Mire figyeljünk a fürdésnél? Elég a meleg víz a bojlerben?

Kérjük vegyétek figyelembe, a meleg vizet egy 80 literes bojler állítja elő, amely 2 főre bőven elegendő. De mivel alapértékeink a fenntarthatóság és környezetvédelem, ezért a vizet ne folyassátok pld. fogmosás közben, stb. Alapvetően figyeljünk a gazdaságos vízhasználatra.

Mivel a miniház a hegy tetejére épült, itt csatornahálózat nem elérhető. Ezért a szennyvízet egy speciális környezettudatos módszerrel oldottuk meg: bio szennyvízgyűjtő és tisztító tartály kezeli, amely tiszta vízzé alakítja a szennyvízet. Ezért semmilyen erős vegyi anyagot (pld. hypo, domestos, stb.) a lefolyóba beleönteni tilos, mert a baktériumok elpusztulnak és a szennyvíz nem bomlik el környezetkímélő módon.

Télen is működik a dézsa?

Igen, a dézsa egész évben 36-38C fokon üzemel.

Télen is alkalmas a házikó vendégek fogadására? Van fűtés?

Igen, van fűtés a miniházban, így az év bármely szakában jöhettek! Elektromos fűtőpanelek biztosítják a meleget.

Van klíma a miniházban?

Igen, egy komoly minőségű hűtő-fűtő klímával is felszereltük a miniházat.

A foglalás lemondásának feltételei

Az alábbi feltételek a feketefenyo.com oldalon leadott foglalásokra vonatkoznak! A foglalásod díjmentesen lemondhatod az érkezés előtti 15. napig. 14-8 napon belül az összeg 50%-a, érkezést megelőző 7-1 napig, az érkezés napján, vagy utána lemondott foglalás esetén a foglalási díj 100%-a a lemondási díj. Lemondási szándékod minden esetben csak írásban tudjuk elfogadni az info@feketefenyo.com e-mail címen. Más oldalon/közvetítőn keresztül leadott foglalások lemondásának feltételeit az adott oldalon tudod ellenőrizni.

Lehet SZÉP kártyával fizetni?

Igen lehet mind a három bank által forgalmazott kártyával fizetni!

SZÉP kártyás fizetés esetén előre utalás szükséges a következő módokon:

OTP SZÉP kártya esetén:
Az OTP SZÉP kártya weboldalára belépve, kiválasztva a Feketefenyő Tiny House-t.
Kérjük x -eld be, hogy a bizonylatot küldje el a szálláshelynek!
A kapott utalási bizonylatot továbbítsd részünkre az info@feketefenyo.com e-mail címre!

MBH SZÉP kártya estén:
Az MBH SZÉP kártya felületére belépve, előre fizetés opcióval tudsz előre utalást indítani, melyhez szükséged lesz a tőlünk kapott előre fizetési azonosítóra.
Az előre fizetési azonosítót úgy tudjuk lekérni a banktól, hogy e-mailben elküldöd nekünk a SZÉP kártyád száma alatt lévő azonosító számot, a kártyára írt nevet és a kártyaszám utolsó 8 számjegyét.
A kapott utalási bizonylatot továbbítsd részünkre az info@feketefenyo.com e-mail címre!

K&H SZÉP kártya esetén:
A K&H Szép kártya kártyabirtokosi felületére belépve az elfogadóhely nevének (Feketefenyő Tiny House) vagy azonosítójának (240005093) megadása után az alszámla kiválasztása és a tranzakció összegének megadása szükséges.

Fontos! A SZÉP kártyás utalások banki bizonylatát szükséges letölteni és e-mailben elküldeni részünkre az info@feketefenyo.com e-mail címre a foglalás visszaigazolásához.